Hívogató

Az elmúlt években már hagyománnyá vált a Pomázi Plébániai Tábor, mely évről évre sok kellemes élménnyel ajándékozza a résztvevőket (ennek alátámasztására szolgáljon a jobboldalt pörgő képek, illetve a 2017-es táborban készült képekből készült pár perces diavetítés), s mely segíti a közösségépítést és szolgálja a résztvevők, kicsik és nagyok, lelki töltekezését.

A hagyományt idén se szakítjuk meg, idén is lesz tábor, mégpedig, a szokásoknak megfelelően július utolsó hétvégéjén, 2019. július 25. és 28. között. A tábor helyszíne idén sem változik, maradt a Parádfürdői Ifjúsági Tábor és Erdei Iskola.

A szervezésnél hagyományosan kiemelten igyekszünk figyelni a gyerekes családok igényeire, mind az elsősorban felnőtteket megszólító lelki programok idején a gyerekek számára vonzó programok szervezésével, mind a közösségépítést szolgáló vetélkedők, kirándulások, sportolási lehetőségek szervezésénél.

Újdonságként, idén három lelkes fiatal, Szerecz Klári, Tardy Julcsi és Pluzsik Marci vállalkoztak egy ifjúsági altábor megszervezésére, az 5. osztályt már befejezett korosztály számára. Ez a nagy táborral párhuzamosan, de attól sok tekintetben függetlenül működne. Az étkezések közösek maradnak, de a reggeli és esti ima, valamint a napközbeni programok egy része is külön lenne. Az altáborba jelentkezők szállása a tábor területén belül, de a kicsiktől és a felnőttektől szeparálva felvert sátrakban lenne.

Akik szeretnének jelentkezni erre a kalandra, azoknak szállás gyanánt kérlek az „ifjúsági altábor” opciót válasszátok. Kérünk továbbá, hogy ha az altábor számára tudtok sátrat felajánlani, ezt az „Üzenet” mezőben jelezzétek, megjelölve a férőhelyek számát.

Ahogy eddig is, reméljük, hogy a lelki programok, valamint közösségépítés lehetősége az idősebb, és a fiatal felnőtt korosztályok számára is vonzó lehet, ezért korra és családi állapotra való tekintet nélkül, mindenkit nagy szeretettel várunk!

A program szervezése még folyamatban van, de annyi bizonyos, hogy a program csütörtökön közös misével és az azt követő vacsorával kezdődik, és vasárnap közös misével és azt követő ebéddel zárul. A lelki programok szervezése is folyik még, de előzetes tervek alapján idén nem hívunk vendégelőadókat.

Elhelyezkedés, megközelítés

Parádfürdő a Mátrában, a Mátra északi oldalában, a Mátrai Tájvédelmi Körzet szomszédságában, a 24-es út mellett található. A tábor pontos címe 3240 Parád, Bányalaposi utca. A tábor GPS koordinátái: 47° 55' 3,76" É, 20° 3' 16,68" K. A Google térkép a tábort „Kecskeméti Ifjúsági Otthon Parádfürdői Ifjúsági Tábora és Erdei Iskolája” néven ismeri.

A tábor közúton legegyszerűbben az M0-M3-24-es út útvonalon közelíthető meg. A távolság nagyjából 110 kilométer, a menetidő körülbelül másfél óra. A 24-es utat Parádfürdőnél, a Cifra Istálló főkapujával szemben, a parkoló irányába kell elhagyni. A Köves-patak hídján áthajtva 200 m után kell jobbra kanyarodni, egy erdei útra. Ezen 500-600 métert kell még menni, ott lesz a tábor. Parkolásra a tábor területén van lehetőség.

A tábor tömegközlekedéssel a budapesti Stadionok Autóbusz-állomásról induló Volán busszal közelíthető meg. A buszról Parádon az Erzsébet Parkhotel megállónál kell leszállni. Az út az autóbusz-állomástól nagyjából két-két és fél óra busszal, plusz 10-15 perc gyalog, ezért aki nem saját autóval jönne, annak első körben inkább a telekocsi megoldást javasolnánk. Lehetőség szerint megpróbálunk ennek megszervezésében segédkezni. Aki erre igényt tart, az a jelentkezésnél az „Üzenet” rovatban, vagy később a szervezők felé jelezze.

Szálláslehetőségek

A táborban többféle szálláslehetőség van. Van néhány faház 10-12 fős emeletes ágyakkal berendezett szobákkal, van néhány faház kisebb szobákkal, részben fürdőszobákkal, vannak fixen telepített sátrak, és lehet saját sátorban is sátrazni.

Mivel szobák egy jó része egy család számára túl nagy, ezért vannak családok, akiknek osztozkodnia kell egy házon. A kellemetlenségek minimalizálása érdekében, ha van olyan család, akikkel szívesen osztoznátok, ezt jelezzétek, szintén az „Üzenet” rovatban.

A szálláshelyek sokféleségét a jelentkezési lapon nem lehetett lekövetni, ott csak a három alapvető szállástípus (ház, telepített sátor, saját sátor), valamint az ifjúsági altábor közül lehet választani. Ha az elhelyezéssel kapcsolatban speciális igényetek vagy elképzelésetek van, azt szintúgy az „Üzenet” rovatban jelezhetitek. Minden igényt nem szoktunk tudni figyelembe venni, de a lehetőségek függvényében igyekszünk.

Költségek, fizetés

A költségek nagyjából tavalyi szinten maradtak, az átlagos költségek nagyjából 5%-al növekedtek. Reméljük, a költségek senkit sem fognak távol tartani!

Szállás

A szállás díja fejenként és éjszakánként az alábbiak szerint alakul:

Szállás házbanSzállás sátorban
18 év felett2 600 Ft1 800 Ft
3-18 év között1 300 Ft900 Ft

Három év alatt a szállás ingyenes.

A fenti szállásköltségek nem tartalmazzák az ágyneműhasználatot, ez fejenként 600 forintért igényelhető.

Étkezés

Az étkezés költségei az alábbiak szerint alakulnak:

Normál adagGyermek adag
Reggeli300 Ft150 Ft
Ebéd1 200 Ft600 Ft
Vacsora350 Ft200 Ft

Étkezéseknél igyekszünk figyelembe venni vegetáriánus vagy egyéb speciális étrendi igényeket. Kérjük, ezt a jelentkezésnél a „speciális étkezési igény” megjelölésével, illetve a megadott kategóriák kiválasztásával jelezzétek. Ha szükséges, kiegészítő információt „Üzenet” mezőben tudtok megadni.

Idegenforgalmi adó

Minden 18 feletti személyt idegenforgalmi adó terhel, amelynek összege Parádon fejenként és éjszakánként 350 Ft.

Kedvezmények

A fenti díjakból április 15.-ig történő jelentkezés és a teljes (kedvezménnyel csökkentett) összeg befizetése esetén 10%, május 13.-ig történő jelentkezés és a teljes összeg befizetése esetén 5% kedvezményt tudunk biztosítani.

Egyéni megfontolás alapján van lehetőség további kedvezmény biztosítására is, kérjük, ilyen igényeiteket jelezzétek írásban a pomazitabor@jnet.hu címen, vagy személyesen a szervezőknek. Szeretnénk, ha anyagi okok miatt senki se maradna otthon!

Fizetés módja

A részvételi díjat lehet egy vagy két részletben befizetni:

A részvételi díjat a Raiffeisen Banknál vezetett 12011234-00284064-00100005 számú számlára (számlatulajdonos Bertalan Judit) várjuk. Bár az utóbbi években nem nagyon volt példa arra, hogy valaki készpénzben fizetett volna, ha valaki számára az átutalás problémát jelent, jelezze a szervezők felé, és találunk megoldást.

Átutalásnál a közleményben add meg a nevedet, valamint jelezd, hogy a tábori részvételi díjat fizeted (pl. „Pomázi Plébániai Tábor 2019 – név”).

Jelentkezés, további információk

A jelentkezés megkezdéséhez kattints a menüsorban a Jelentkezés gombra.

Ha kérdésed vagy problémád van, keresd a szervezőket, levélben pomazitabor@jnet.hu címen, vagy telefonon a +36 (30) 433-8194 számon (Szerecz Ági). Ha az ifjúsági altáborral kapcsolatban lenne kérdésed, keresheted közvetlenül Szerecz Klárit is, a szeri.szerecz@gmail.com címen.